Omnichannel a gyakorlatban: smart city a főváros szívében
Tartalom:
Hogyan és milyen ütemben valósul meg az egységes ügyfélélmény a kereskedelem és szolgáltatások terén egy digitalizált, smart rendszer révén, amely a termékek virtuális és fizikai térben történő értékesítése mellett vásárlói hűséget is biztosít? A Városliget esettanulmányában konkrét számokkal reprezentálva mutatja be a smart city ökoszisztéma bevezetésének lépéseit és eredményeit.
Bio:
Az ELTE egyiptológia és régészet szakán diplomázott. Az egyetemet követően a Szépművészeti Múzeumban dolgozott tudományos munkatársként, részt vett kiállítások tervezésében és a múzeum egyiptomi ásatási missziójában is. 2011-ben váltott az IT területére és kezdett el dolgozni Nyírő András mellett projektvezetőjeként. 2015-től saját céget alapított, amely az agrárinformatika területén fejlesztett B2C és B2B megoldásokat, valamint társszerzőként a nevéhez fűződik a Digitális Agrárstratégia elkészítése is. Máté 2017 óta dolgozik a Liget Budapest Projekten, kezdetben tanácsadóként, majd a Smart fejlesztések koordinátoraként, 2018. vége óta pedig a teljes informatikai terület vezetője. Rendszertervezőként az elmúlt években múzeumi digitalizációs területen dolgozott a Magyar Zene Háza állandó kiállításán és a Pénzmúzeum tervezésén, piaci környezetben pedig a Bortársaság B2B online rendelési rendszerén.